Kulcsszó keresés /


Az amerikai divatikon búcsúja: 102 és félévesen hunyt el Iris Apfel

Women's Wear Daily lapnál dolgozott fiatal nőként, ahol mindössze 15 dollárt keresett. Mellette Elinor Johnson, belsőépítész mellett volt gyakornok. De az illusztrátor Robert Goodman asszisztenseként is feltűnt. 1948. február 22-én házasságot kötött Carl Apfellel, és két évvel később együtt megalapították az Old World Weavers textilipari céget, amit 1992-ig vezettek is. Ekkor mentek nyugdíjba, viszont 2019-ben, 97 éves korában Iris modellnek szerződött: az egyik legnagyobb ügynökséghez az IMG-hez, és maga Tommy Hilfiger bátorította, hogy írja alá a szerződést. Iris Apfel neve azonban nem csak a divatszakmában jelentős, mivel lakberendezőként ő és a lakberendezői alkotásai fennmaradtak: 9 amerikai elnök is az általa megálmodott szobákban élte életét a kormányzása alatt a Fehér Házban. A Nő, aki fény volt a világban.

olvass tovább

10 inspiráló összeállítás Iris Apfeltől

Iris Apfel idén fogja ünnepelni 96. születésnapját, azonban még mind a mai napig az egyik legmeghatározóbb és legszínesebb alakja a divatiparnak. Az egyetemi tanulmányait az NYU-n folytatta, ahol művészettörténetet tanult. Már első munkahelyén felfigyeltek rá, hogy milyen fantasztikus stílusérzéke van, és milyen tökéletesen tudja még az egymástól teljesen távol álló irányzatokat is egymással ötvözni. Megjelenése mindig kifinomult, azonban figyelemfelkeltő is egyben, amelyet nem biztos, hogy teljes egészében át tudunk venni a hétköznapokon, azonban remek inspirációforrás ahhoz, hogy bátrabban próbálkozzunk, amikor összeállítunk egy-egy outfitet!

olvass tovább

Instanagyik, avagy az Instagram nagymamakorú sztárjai

  • 2016. április 27.

Nem csak a húszéveseké a világ – hallható a nagysikerű nótában. Mi abszolút egyetértünk, hiszen a világ mindenkié! Ennek ellenére, az Instagram mégis úgy tűnik, hogy a fiatalok játszótere, így épp itt az ideje, hogy bemutassuk nektek a képmegosztó portál legnépszerűbb sztárjait – 60 felett.

olvass tovább